Kovács Ferenc településmérnök vagyok.
2003 óta dolgozom az építőipar területén. 2007 óta saját adószám alatt vállalok megbízásokat építési műszaki ellenőr, illetve felelős műszaki vezető pozícióban. Ezen időszakban alkalmam nyílt irányítani, szervezni, illetve ellenőrizni lakó-, és középületek építését célzó beruházásokat, ahol megbízóim egyaránt voltak magánszemélyek, gazdasági társaságok és önkormányzatok is.
2006 és 2012 között I. fokú építésügyi hatóságon megismerkedtem az építőipar másik oldalával, az engedélyezéssel. Az építésügyi hatósági ügyintézőként eltöltött éveim során megtapasztaltam a magyar bürokrácia működését, az építéshatóság ügyintézési menetét és előírásainak alapjait, de ezzel egy időben kialakult és fokozatosan bővült a hatóságokkal, szakhatóságokkal a kapcsolatom is, melynek segítségével örömmel segítem a hatósági engedélyezésben az ügyfeleim eligazodását, vagy akár meghatalmazottjaként személyesen járok el ügyeikben.
2012-2016 között megismerkedtem a rendvédelmi szervek belső műszaki közegével és akkori követelményeivel, ami egy új perspektívát nyitott számomra.
2016. évtől úja kizárólag az építőipar és azon belül is a kivitelezés összetett világába kerültem bele. Célzott gyakorlatom és rálátásom keletkezett a kivitelezés egyik legnehezebben megfogható és egyben legnehezebben bizonyítható területére a kivitelezési „garanciára”. Itt sajnos keveredik a szavatosság és a jótállás fogalma, – mely sokak számára nem egyértelmű, – továbbá a kötelező és vállalt feladatok, kötelmek köre is.
2017-től a felelős műszaki vezetést és műszaki ellenőrzést egyéni vállalkozóként folytatom, melyet kiegészítettem a műszaki tanácsadás, valamint költségvetés készítési tevékenységgel is.
A jelenlegi szabályozások alapján minden bejelentéshez vagy engedélyhez kötött munka esetében elektronikus építési napló vezetése szükséges. Ezen tevékenység kötelező az építtetőre, a kivitelezőre, a felelős műszaki vezetőre, műszaki ellenőrre és mindenkire, aki a kivitelezési munkákban tevékenyen részt vesz. Ezen internethez és legalább alapszintű informatikai tudáshoz és ügyfélkapu regisztrációhoz kötött tevékenységet megbízóim nevében szerződés szerint, mint meghatalmazott, illetve szerződés alapján a megbízó saját nevében is ellátom.
Remélem Önt is hamarosan ügyfelemként megismerhetem.